Title

body
 
Nomád :: My Profile (750 views)
Status: látogasd meg: nomaaad.wordpress.com folyamatosan bővül - Reply »
http://panchollahehe.hi5.com - Send it to your friends

Age

19

Birthday

December 9

Location

Gyergyóalfalu, Romania

Languages

Spanish, Romanian, Hungarian, English

About Me

Ez nagyon megfogott és gondoltam, hogy megosztom azokkal akik még nem ismerik.
Wass Albert A patkányok honfoglalása
A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire.
Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy.
A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát.
És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt.
Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást
nekik, és gondoskodott róluk.

Így élt az ember.

Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt.
Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol a vadrózsa kúszott reá.
Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

Így élt a ház és benne az ember, sokáig.

Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott patkány érkezett.
Messziről jöttek, fáztak, éhesek voltak.
Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében.
Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek.
Télen már fiaik voltak s tavaszra megint.
A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket.

Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele.
Volt elég.
Jutott belőle annak, aki éhes.
Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt.
Milyen apró és milyen félénk-gondolta.

Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak.
Először feltúrták a pincét.
Aztán ásni kezdték a falakat.
Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak.
Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta.
És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást.
Másnap reggelre újra ott volt.
Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint.

Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:
- Ők is kell, hogy éljenek.

S ha nekik csak így jó, hát legyen.
És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat.
A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is.
Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót.
Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával.

Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt.

Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok.
És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat
mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.

- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről.
- Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat.
- És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen.

Az ember minderről nem tudott semmit.
Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább.

Pedig akkor már rengeteg sokan voltak.

Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára.

Ebből lett csak az igazán nagy felháborodás a patkányok között.

- Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá.
- Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább!
- És föllázadtak. -

Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát!

De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, fáknak, az állatoknak és a madaraknak - még a virágoknak is - hogy
a ház nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint.

S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra.

Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került.
Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás.
Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl.

A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki.
A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt.
A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, kicsépelte a szél.
És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt.
A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak.
És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.

Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat.

Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben.
És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!

Interests

CLICK HERE FOR FEEDINGTHEDESIRE GRAPHICS
FEEDINGTHEDESIRE sziklamászás, túra vezetés, szervezés, na es meg egy fontos a motorok, motros talakozok, csajok, koncertek, na és persze a SÖR, szilvapalinka(persze mertekkel). Intenzíven foglalkoztat a magyar történelem, főként az Árpád kori fejedelmek és királyok kora. a régipénz gyűjteményem, amire nagyon büszke vagyok. Nagyon foglalkoztat Székelyföld további sorsa, hogyan tovább, autonómia mindenképp. CLICK HERE FOR FEEDINGTHEDESIRE GRAPHICS
FEEDINGTHEDESIRE CLICK HERE FOR FEEDINGTHEDESIRE GRAPHICS
FEEDINGTHEDESIRE

Favorite Music

heavy és thrash bandák, tobbek közt Iron Maiden, Judas Priest, Iced Earht, Manowar,Gamma Ray, U.D.O., W.A.S.P., Exhorder, Exodus, Moby Dick, Motörhead,Lake of Tears, Running Wild, na meg persze a szélsőjobboldali bandák, röviden ennyi.
 

Favorite Movies

Horror, vígjáték és háborús filmek, most nem kezdem ecsetelni, na csak annyit hogy a horror közül a 4 exorcist (ördögűző)es a regi klasszikus horror filmek. CLICK HERE FOR FEEDINGTHEDESIRE GRAPHICS
FEEDINGTHEDESIRE
 

Favorite TV Shows

Nem foglalkozok legyirtassal CLICK HERE FOR FEEDINGTHEDESIRE GRAPHICS
FEEDINGTHEDESIRE
 

Favorite Books

Wass Albert művei, többek között Mire a fák megnőnek, Adjátok vissza a hegyeimet, Egyedül a világ ellen, Tizenhárom almafa, A Furtineli boszorkány, Dosztojevszkij-Háború és béke. Karl May összes könyve, a magyar történelemmel foglalkozó írók, történészek művei, itt megemlíteném, Kristó Gyula, Nemeskürty István, Makk Ferenc műveit.
 

Favorite Quote



Ha én nem magamért vagyok, akkor ki van helyettem? De ha én csak magamért vagyok, akkor miért vagyok?
-Makszim Gorkij-

A kormány az a testület, ami mindig megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja.
Karinthy Frigyes

Főnök: az a valaki, aki késik, amikor korán beérsz a munkába, és korán jön, amikor késel.
Jerry F. Lieberman

Megfutamodni a harctól, ez a legrosszabb, ami megtörténhet velünk. Rosszabb, mint vereséget szenvedni, mivel a vereségből mindig tanulhatunk valamit, de a megfutamodással csak ellenségünk győzelmét hirdetjük.
Paulo Coelho

Az egyetlen dolog, amit az emberi természetről biztosan tudunk, az, hogy változik.
Oscar Wilde

Mindig látjuk, melyik lenne a legjobb út, de mindig azon az úton járunk, amelyikhez hozzászoktunk.
Paulo Coelho

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént.
Gabriel García Márquez

Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést.
Benjamin Disraeli

A nő barátait elfelejti, szerelmeit soha. A férfi szerelmeit elfelejti, barátait soha.
Hamvas Béla
 
 
 

Comments

View All Entries

Leave a comment for Nomád {1}

Apr 10, 2008 2:22 PM
boroc says:
 
ez a patkányos történet nem durva egy kicsit? mármint ez a torz párhuzam...na és most mérgezett búzát szórunk a békás-szorosba vagy mi lesz?
 
Apr 10, 2008 8:22 AM
 
hagytam komentet h anyucinak ne mondj meg :D hagyhatsz nalam is
 
Mar 19, 2008 7:13 AM
 
kiraly a profilod meg a kepeid is nagyon ..............egyszeruen szuper
 
Mar 17, 2008 2:16 AM
 
KÖsszkössz drága:)
a limbo legyen veled:D:))

kellemes hetet:*
 
Mar 16, 2008 8:11 AM
 
Hontalan vagyok,
mert vallom,hogy a gondolat szabad
mert hazam ott van a Karpatok alatt,
es nepem a magyar.
sok puszi:)
 
Feb 6, 2008 6:10 PM
 
Image and video hosting by TinyPic.
 
Feb 6, 2008 6:08 PM
 
Image and video hosting by TinyPic
 
Feb 5, 2008 2:41 AM
Dalma says:
 
Tattoo Comments For Hi5

Hi5 Comments & MySpace Comments

Hi5 ..vedd szamba,hogy miben hiszel meg s hogy tenyleg hiszed-e meg s nem csak a felszin,hogy ovjon ha kinoz az uresseg..

 
Feb 4, 2008 12:15 AM
Zsoka says:
 
cuccos az oldalad mokus! :)
 
Jan 29, 2008 9:33 AM
 
Image and video hosting by TinyPic
 
Jan 29, 2008 7:35 AM
 
Image and video hosting by TinyPic
 
Jan 29, 2008 7:29 AM
 
Image and video hosting by TinyPic
 
Jan 28, 2008 7:21 AM
Dalma says:
 
 
Jan 15, 2008 7:30 AM
 
 
Jan 15, 2008 7:26 AM
 
 
Nov 19, 2007 9:03 AM
 
 
Jul 17, 2007 7:13 AM
 
Say what you wanna say, do what you wanna do,
regret nothing & don't let people to bring you down! :)
 
Jun 9, 2007 3:04 PM
 
te, ha erdekel vannak valami ausztral apro penzeim :)
 
Jun 1, 2007 12:14 AM
 
Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket
 
Jun 1, 2007 12:14 AM
 
Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket



Select Language